Masszázs daganatos vendégként

A masszázs egy nagyszerű élmény, mind az ember testének, mind az elméjének. Így tehát jogosan merül fel a kérdés, hogy daganattal élőként mi is a pontos helyzet a téma kapcsán.

A legtöbb helyen azt képviselik, hogy onkológiai kezelés alatt álló személy számára a masszázs teljes mértékben kontraindikáció, tehát tilos. Ennek az oka az, hogy a képző intézményekben a mai napig ezt az álláspontot tanítják a frissen végzett masszőrök számára, hiszen régebben úgy vélték, a masszázs gyorsítja a rák terjedését.

Mára rengeteg kutatási anyag született a témában, ami azt támasztotta alá, hogy a szakszerűen végzett onkológia masszázs nem növeli a tumorképződés kockázatát, illetve nem is ront a betegség előrehaladottságán. Ezen felül bizonyítást nyert, hogy a masszázs képes segíteni a betegséggel való megküzdésben. Ennek oka, hogy a masszázs aktívan részt vesz a stresszoldásban, így javítva a mentális egészséget, továbbá csökkenti a daganat és annak a kezelése okozta mellékhatások tüneteit.

Egyértelmű bizonyítást nyert, hogy a daganatos betegeknél a masszázs csökkenti a fájdalmat, a fáradtságot, a szorongást/idegességet és a depressziót, ezek pedig egyértelműen kedvező hatással vannak a terápia sikerességére is. Olyannyira igaz ez, hogy tőlünk nyugatabbra már teljesen bevett része az onkológiai kezeléseknek a masszázs. Egy 2018-as tanulmány szerint Amerikában a daganatos betegek 73%-a jár masszázsra kiegészítő kezelésként.

Na de mit is jelent ez pontosan?

Természetesen nem azt, hogy nyugodt szívvel jelentkezzünk be bárhova masszázsra, csak tagadjuk le a betegségünket. Nagyon fontos, hogy az onkológia masszázs egy speciális masszázsfajta. Ennek kapcsán a masszőrünk a hagyományos masszázs stílusokat felhasználva, egy szigorú szabályrendszert betartva, speciálisan a betegségünkhöz alkalmazkodva építi fel számunkra az alkalmat, amit minden esetben egy alapos kikérdezés előz meg. Tehát nagyon fontos, hogy csak olyan szakembert keressünk fel masszázsra, aki végzett onkológiai masszázs képzést.

Ezen felül nagyon fontos, hogy minden esetbe kérjük ki kezelőorvosunk véleményét, tanácsát. Sajnos, mint minden estben, – habár általánosan nem ellenjavallt a masszázs, – vannak olyan esetek, amikor nem végezhető, mint kiegészítő terápia.

Szintén nagyon fontos kiemelni, hogy a masszázs csupán egy kiegészítő terápia. Nem váltja ki az orvosi kezelést, illetve nem gyógyítja a rákot.

Hogy ne érjen csalódás senkit, azt is kiemelném, hogy az onkológiai masszázs egy kifejezetten gyengéd, lassú kezelés, így az igazán erős masszázs igényéről sajnos teljesen le kell mondani. Szemléltetésképpen: egy onkológiai masszázs maximum 10 kilós nyomással történhet, de van eset, amikor csak pár grammos érintés megengedett. Egy erős masszázs pedig inkább 20 kiló feletti erősségű, én például 50 kiló körüli nyomással is masszírozok egyes esetekben, ha van rá igény. Így a számokból is látható, hogy egy onkológiai masszázs erőssége a töredéke egy általános masszázsnak, sőt, van hogy csak simításnyi gyengéd technika fér bele.

És hogy miért én írok most erről?

Régóta vágyam volt, hogy elvégezzek egy onkológiai masszázs képzést. Hosszú éveket vártam rá, hogy végül egy brit képzés keretén belül elsajátítsam az ehhez szükséges alaptudást. Tanulmányaim közben azt éreztem, hogy nagyon fontos lenne, hogy itthoni körökben is minél szélesebb réteg megismerhesse nyelvtől függetlenül ezt a tudást. A Masszőr kézikönyvem sikerén és tapasztalatain felbuzdulva végül úgy döntöttem, hogy számos kutatással és további önképzéssel töltött idő után létrehozom Magyarország első onkológiai masszázs tanfolyamát. Ennek a tanfolyamnak az anyagát pedig Dr. Szőnyi Márta és Dr. Martin Tamás onkológiai szakorvos (Panoráma poliklinika) ellenőrizte, hitelesítette, és Lipcsik Katalin, valamint Lengyel Tamás kollégám tesztelte. Nekik ezúton is köszönöm! Akit érdekelne még a téma, a Masszőr podcast első adásában beszélgettünk erről Kémeri Ádámmal, valamint a Fabulo oldalán is megjelent ezzel egy cikk ezzel kapcsolatban. Ha pedig kollégaként olvasod a cikket, itt találod Magyarország első onkológiai masszázs online tanfolyamát.

Zárásként pedig idézném dr. Szőnyi Márta és dr. Martin Tamás véleményét a tanfolyamról:

„A megfelelően végzett masszázs javíthatja az onkológiai betegek életminőségét, csökkentheti egyes tünetek kialakulását, illetve súlyosságát. Ehhez azonban a legfontosabb, hogy a masszázst megfelelően képzett és a szükséges tudásanyaggal rendelkező terapeuta végezze. Az alábbi hiánypótló tudásanyag elsajátítása segítséget nyújt a már képzett maszőröknek, hogy mire figyeljenek egy daganatos betegnél, milyen esetekben tilos a masszázs, és mivel tudnak a legtöbbet segíteni pácienseiknek. Ezen szempontok figyelembevételével és betartásával fontos részeivé válhatnak az onkológiai betegek kiegészítő és támogató ellátásának.”